Legutóbbi bejegyzések

iPhone 4 védelem

Biztos sokan jártak már úgy, hogy leejtették az iPhone 3GS készüléküket és annak képernyője betörött, ezért páran biztosan arra vártak, hogy kijöjjön az iPhone 4 megannyi javítással és védelemmel. De mikor meghallották, hogy az iPhone 4 mindkét oldalán üveg lesz, arra gondolhattak, hogy elég sok javítási költésgem lesz ha megveszem a készüléket.

Nem sok olyan ember van aki az iPhone készülékét valamilyen tokban tartja, de az AT&T kitalált az új iPhone-hoz egy tartót. Az új Ballistic HC Series Case úgy tűnik, hogy elég védelmet adhat készülékünknek. A tok pontosan 4 réteg védelmet nyújt tulajdonosának.

ballistichccase

A tartónak van 1 belső gumírozott rétege, hogy védje készülékünket az ütésektől. A belső keret egy barázdált szerkezet, amit egy másik réteg gumi fed be. A külső szilikonréteg kivehető és befedhető nyílásokkal is rendelkezik a portok miatt. A tok $49.99-ba (HUF 11 357) fog kerülni amikor kijön.

A jövő nemzedékért

2010 Július 14-én Budapesten a Samsung Electronics Magyar Zrt. klíma divíziója és a Budapest Műszaki Egyetem Építészmérnöki kara tegnap együttműködést kötött, mely keretében az egyetemben a Samsung szakemberei előadást fognak tartani az energia-hatékony hűtési, fűtési és szellőzési rendszerek tervezéséről, ráadásként az épület egyik gyakorlati laborját korszerű hőszivattyúval fogják felszerelni. Ez lehetőséget nyújt az ott tanuló mérnököknek, hogy megtekinthessék és tanúlmányozzák napjaink legmodernebb fűtési és hűtési technológiáját használat közben.

A megállapodást Dr. Becker Gábor a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karának dékánja és DH Kim, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke írta alá. A két fél szándéka az volt, hogy a tanulók valóban mindennapi  példákon keresztül ismerhessék meg a legmodernebb hőszivattyús hűtési és fűtési megoldásokat, de ez még nem minden, mivel a tanulóknak lehetősége nyílik a konzultációk alkalmával tanácsot kérni a vizsgafeladataik elkészítéséhez.

A BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszékéhez tartozó laboratóriumban a Samsung olyan megújuló energiaforrásokon alapuló hőszivattyús rendszert épít ki, amely képes lesz a hűtéskor keletkezett hulladékhőt – igény esetén – más terek fűtésére felhasználni. Az újra felhasználásnak köszönhetően a környezet terhelése csökken, viszont az épület energiahatékonysága nő.

DH Kim a megállapodás megkötésekor kiemelte, hogy a Samsung számára nagyon fontos, hogy azt a tudásanyagot ami a cégnél felhalmozódott átadja a jövő mérnökeinek, ezzel is biztosítva a jövő épületeinek energia-hatékony gépészeti megoldásait.

Mire vár az Apple?

Több Apple forrás szerint, a cég már eldöntötte, hogy még vár a következő iOS4 firmware frissítés kiadásával, ami betömné a lyukat amit “Jailbreak”-nél használtak. Két alkalmazott egy Lakeside-i Apple üzletből, Angliából, megerősítette Redmond Pie-nak, hogy az IOS 4.0.1 (vagy 4.1) frissítés hamarosan megjelenik az Apple “néhány héten belül” újdonságok ablakában.

Sosem vagyunk benne biztosak, hogy az Apple üzletek alkalmazottjai mennyire vannak tisztában a cég terveivel, de az Apple szándéka azzal, hogy információkat szivárogtat ki minden IOS kiadással, igaznak tűnik. Nem adtak meg időtartamot, hogy körülbelül mikor jelenik meg, de bizonyos információk szerint az iPhone 4 feltörésére az alkalmas megoldással együtt jön ki.

iphone4

iPhone “Jailbreak” történelem

Egy 17 éves fiú, név szerint George Hotz (Geohot) több 100 órát arra szánt az életéből, hogy megismerje az iPhone titkait. Erőfeszítései nem voltak hiábavalaók. Ő volt az első (ekkor még a Dev Team tagja volt), aki lehetővé tette az iPhone használatát bármely hálózaton. Elég nagy figyelmet szerzett, egy vállalkozo el is cserélte sportkocsiját (Nissan 350Z) a srác teljesen független készülékére. George független hackerként dolgozik, de ha minden igaz egyetemre is jár, csak, hogy szocializálódjon.
Geohot emlékei szerint: “A készülék feltörése durván 500 órámba került, de visszagondolva,az első iPhone feltörése nagyon egyszerű volt.”
A tini azóta is befejezetlen feladatként tekint az Apple-re, ezért az Apple kénytelen védekezésként újabb és újabb verziókat kiadni, amik feltehetőleg betömik a lyukakat amiket a hackerek használnak – persze pár héten belül a hackerek újabb réseket találnak.

jailbreak

A “Jailbreak” szót a hackerek találták ki erre a feltörésre. Ez az első lépés a függetlenítéshez. Az iPhone API kódját elég gyorsan visszafordították, így lehetővé tették, hogy a mások által készített alkalmazásokat telepíthessék. Elég hamar játékok, programok, témák stb. készültek a készülékhez. Az AppStore ilyenkor még sehol se tartott, tehát a “Jailbreak” volt az egyetlen lehetőség a telefon maximális kihasználásához. 2008 Júliusában nyílt meg az AppStore, ami azóta is nagyon sikeres. Több mint százezer alkalmazás található rajta, ezzel a “Jailbreak” háttérbe szorulhatott volna, de nem így lett. A cégnek sajátos jóváhagyási politikája van, azért elég sok alkalmazás került a Cydia Store-ba, azért mert Cupertinóban nem hagyták őket jóvá vagy mert sértették a cég alapelveit. Mivel az Apple sok alapfunckiót kihagyott a készülékből, ezért néhány ügyes programozónak hála ezeket bárki letöltheti a Cydiából. A Cydia lett a nem hivatalos alkalmazások tárhelye, pár programozó pedig megtömhette magát. A 3G Unrestrictor alkotója két hét alatt 19 ezer dollárt kaszált. A Dev Team rendszeresen frissíti a PwnageTool névre hallgató programját, amellyel costum firmwaret készíthetünk, így már a telefon nem lesz törésálló. Az Apple az Amerikai Szabványügyi Hivatallal ki akarja mondatni, hogy a “Jailbreak” illegális, viszont Eric McDonald szerint – ő is a Dev Team tagja – nem sértik a cég jogait, mivel nem lemásolják és terjesztik az Apple szoftverjét, hanem az emberek a hivatalos firmwaret töltik le és patchelik fel.

George-ot kirúgták a Dev Teamből, mert hackelési információkat hozott nyílvánosság elé, de nem nagyon hatotta meg a srácot. Kiadta a legegyszerűbb feltörő programot aminek a blackra1n nevet adta. Nem dolgozik pénzért, de adományokat szívesen fogad. Annyira nem szerény a srác, mivel “Jailbreak” közben az ő képét láthatjuk.
“A blackra1n csak 600 Kbyte, de a programból 200 Kbyte a képem” – mondta nevetve Geohot.

Az Apple ellenreakcióként álláshírdetést adott fel, amiben biztonsági szakembereket keres, hogy megnehezítse készülékének feltörését. Geo szerint a szakember nem tudja meggátolni a töréseket. Szerinte a hackerek úgyis újabb lyukakat találnak a rendszerben amikkel még a 4. generációs iPhone-t is képesek lesznek feltörni.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.:)

Ez az eset részletesen le van írva a Wired.com-on.

Új Samsung csúcsragadozó

Stílus, erő és mobilitás. Csúcsteljesítmény kompromisszumok nélkül.

Megérkezetek a notebookok új, igazi “csúcsragadozói”. A Samsung Q330 laptopjai kivételesen vékonyak, ultrakönnyűek, és hála a bennük található Intel® Core™ i3 processzornak és az NVIDA VGA-nak különösen erősek is. Akkumlátora akár 7 órát is kibír töltés nélkül.

A ragadozó súlya nettó 1.97 kg, HD LED képernyőjének a mérete pedig 13.3 inch. Processzora, amint már írtuk Intel® Core™ i3, ami kivételesen gyorsá és jól terhelhetővé teszi a kicsikét – erejét oda összpontosítja, ahol a legnagyobb szükség van rá. Tökéletesen végzi a multimédiás feladatokat – beleértve a HD videókkal való precíz munkákat is -, és persze a legújabb 3D játékokkal is könnyedén megbírkózik.

A különleges Hybrid VGA technológiának köszönhetően a gép képes egy-egy program indításakor eldönteni, hogy a két beépített videókártya közül (NVIDIA GeForce 310M / Intel GMA HD) melyiket válassza, így dokumentum megnyitás esetén, ahol nem kell nagy teljesítményű grafikai eszközre a ragadozó kevesebb energiát fogyaszt.

Eddig 2 modellről tudunk, amik között a különbség az akkumlátor teljesítményében lesz. Az egyik 5,200mAh-s míg a másik 5,900mAh-s akkumlátoral fog rendelkezni. Az első modell az integrált videókártyával 6 órát fog bírni töltés nélkül, ellentétbe a másik modellel ami pedig 7-et. A hosszú készenléti időt a Samsung Extend Battery Life (EBL) megoldása teszi lehetővé, amely az aku élettartamát növeli.

A Samsung AllShare™ technologiájának következtében a multimédiás tartalmak megosztása, mobiltelefon, televízió, PC és egyéb külső eszközök csatlakoztatása roppant módon egyszerű lesz (kábeles összekötés nélkül).

A Q330 billentyűzete kényelmes, ergonomikus és teljességében luxus kivitelü lesz. A készülék Bluetooth 3.0 High Speed-et használ elődjével szemben, – ami Bluetooth 2.0 verziót használt – így 8-szor gyorsabb kapcsolatot érhetünk el. A laptop akkor is tölteni fogja telefonunkat vagy MP3 lejátszónkat, amikor kikapcsolt állapotba helyeztük. Ezt mind a Samsung USB Sleep and Charge biztosítja nekünk.

A készülék minden téren lenyűgöző. Tökéletes hordozható IT élményt jelent kompromisszumok nélkül.

A Samsung Q330 2010 Augusztusától lesz megvásárolható Magyarországon.

Tehát az adatok összegezve:

Processzor

Intel® CoreTM i3 350M (2.26 GHz, 3 MB)

Chipset

Intel HM55

LCD képernyő

13.3” LED HD (1366 x 768) 16:9 fényes

Videókártya

NVIDIA GeForce 310M / Intel GMA HD (Int. Graphic)

HDD

500 GB (5400 rpm S-ATA)

Bluetooth

Bluetooth 3.0 / Bluetooth 3.0 High Speed

Akkumulátor

6 Cellás

Keyboard

Island billentyűzet

Tartalommegosztás

Easy file share / Easy content share

Méter

329 x 230.5 x 26.4~32.0 mm

Súly

Nettó 1.97 kg

Apple és Orange

Apple, kicsit másképp mint ahogy megszoktuk:)

Apple összetűzésbe kerül egy narancsal, de lássuk is mi fog történni.

Ha videóhívás akkor Fring

Az iPhone 4 lehet megint népszerűvé teszi a videóhívások ötletét az ő csak WiFi-s Face-Time rendszerével, de a Fring programmal valós 3G videóhívást érhetünk el (és a program lehetővé teszi a különböző platformok közötti videóhívást is). A cég legújabb verziója -- már elérhető Android, Series 60 és iOS-on is -- mostmár támogatja a videóhívást 3G  hálózaton keresztűl, ugyan úgy mint a VoIP-t és a text chat-et.

iphone4_fring Ha iOS4 használó vagy, akkor bizonyára örömmel hallod, hogy hála az Apple multitasking (többfeladatos) rendszerének, a Fring program mégha hátterben is fut, jelezni fog a bejövő hívásokról és üzenetekről.
A programot megpróbálták Twitter-rel és Facebook-kal is felruházni, hogy egy olyan alkalmazást alkossanak, amin követni tudod a társadalmi hálózati frissítéseidet.

Megpróbálták a programot Galaxy S-en is futtatni néhány héttel ezelött, de a régi verzió csak a hátsó kamerát ismerte fel minthogy az elsőt. Amíg az Apple -- vagy inkább az óvatos partnereik -- meg nem nyitják a FaceTime-ot 3G használatra, addig a Fring lehet a legjobb útja a videóchatelésnek.

Itt a Fring stúdió demo videója:

A Windows 7-et használóknak közel 50%-a 64-bit-es verziót használ

A Microsoft csütörtökön közölte, hogy a Windows 7-el rendelkezők közel 50%-a 64-bit-es operációs rendszert használ.

A korábbi jelek azt mutatják, hogy a 64-bit elfogadásának az aránya sokkal magasabb mint az elöző években a 32-bit-é. Januárban megjelent egy statisztika, miszerint a Valve Steam játékosok között nagyon népszerű a Win7-nek a 64-bit-es változata. A Microsoft csütörtökön közölte, hogy a Pc-sek 46%-a Windows 7-es ezen verzióját használja világszerte. “Összehasonlítva  a Windows Vistával indulása után három és fél évvel, a Pc-sek 11 piciny százaléka használ Windows Vista operációs rendszert 64-biten.” írta Brandon LeBlanc aki egy Microsoft blogger.

A cég sikere a W7-el még az oprendszer széles körü elterjedése elött megvolt. 2009 Októberében bocsátották ki, és sok dícséretett kapott a vásárlóktól, üzletektől és a médiától. 2009 Novemberében a Windows 7-nek csupán két hétbe tellett felülmúlnia az Apple Snow Leopard piaci kvótáját. Február elején kiderült, hogy három hónap alatt a Windows legújabb verziója elérte a piaci részesedés 10%-át. Hogy tovább erősítse/szilárdítsa sikerét, a Microsoft bejelentette hogy a Windows 7 a  történelem eddigi leggyorsabban elkelő operációs rendszer, több mint 150 millió koncessziót adtak el. A cég azt tűzte ki célnak, hogy 300 milliót adjanak el 2010 végére, és valljuk be ez a feladat könnyen teljesíthető lesz számukra.

A Windows 7 a 64-bites programizás lehetőségeit is felveti.ChangeBASE kutatások szerint, vezető IT döntéshozók szerint, az üzletek több mint 65%-a Windows 7-et fog használni 12 hónapon belül, és ezen felhasználóknak több mint az 50%-a a 64-bites verziót fogja választani.
A Windows 7 Screenshotjai (képernyőképei) RTM (az RTM – Release To Manufacturing – azt jelenti, hogy a végleges, gyártásra bocsátott verzió) testalkatot adnak, ami februárban megmutatkozott a világhálón. Lehet korai felvetés, de talán ez az alapja a korai Windows 8-nak. Windows 7 utóda valószínűleg 2011-ben lesz elérhető. Ahogy egy ex-Microsoft munkás megírta, 2011 Júliusa lesz az a dátum, amikor Windows 8 RTM lesz.

A Microsoft jelenleg készülődik a Windows 7 első Service Pack-jával. A Beta teszterek nemrégiben kapták meg ezt a verziót: 7601.16562.100603-1800. A publikus (mindenki számára elérhető) Beta verzió Júliusban lesz letölthető, a végleges verziót pedig Szeptemberre várjuk.

Egy kis fárasztás, mert néha az is kell

Még hogy az Apple jó termékeket gyárt? Az alábbi videó nem ezt támasztják alá.

De ezeket persze nem kell komolyan venni (csak néha).

De persze hogy az Apple függők is kapjanak valami nevetni valót kárpótlásul:

A Microsoft kb 10,000 KIN készüléket adott el

kin_picture01
A pletykák tovább folytatódnak a Microsoft KIN eladási számával kapcsolatban.

Korábbi felbecsülés szerint a szoftveróriás körülbelül 500 példányban kelt el. A blogger John Gruber, közismert az Apple-lel kapcsolatos belső információjaiért, 503 Microsoft eszközt követelt. “Nem tudok kezeskedni a következőért, de egy jól elhelyezett kis madár azt mondta a hétvégén nekem, hogy összeségében 503 KIN készüléket adtak el mielött a tervet törölték volna. 503″ írta egyik nemrég megjelent blogjában.
Kiderült, hogy Gruber és sok kritikus tévedett a Microsoft KIN eladásairól. Köszönhetően annak a pár ügyes nyomozónak akik a Pocketnow.com-on dolgozik, már alátámaszthatjuk, hogy a Microsoft hozzávetőlegesen 10,000 KIN-t adott el. A KIN regisztálta a Facebook alkalmazását a Facebook-ra, ahol ki tudjuk listázni a teljes havi aktivált felhasználók számát. A KIN Facebook alkalmazása csak KIN szerkentyűkön működik, és csak akkor tudjuk használni, ha engedélyeztük azt a KIN-nel. Ezzel az írással egyidejüleg az alkalmazásnak 8,810 havi aktív felhasználója van.

A KIN csak a kódnevén volt ismert (“Project Pink”) pár hónappal ezelöttig, amíg ezen év Áprilisában le nem leplezték egy sajtóeseményen. A kütyü a Windows Phone 7 vázán alapúl, és főként a tinik és a fiatal felnőttek (korai 20 évesek) lettek megcélozva, de kudarcot vallott a felhasználók között az USA-ban az indulás után – középszerűnek nyílvánították, népszerűtlen de főként drága volt. A Microsoft a múlt héten bejelentette a KIN eszközök végét.

kin_pictures02