MacBook Pro
Gondolom már az első írásomból kiderült, hogy eléggé az Apple termékei felé húz a szívem. Lassan több, mint 10 év Windows használat után talán nem is csoda.
Hónapok óta szemezgetek az Apple honlapján az új MacBook Pro-val, azon belül is a 17″-os méretűvel. És hogy mért tetszik nekem ennyire?
A legfontosabb szempont számomra, hogy alumínium házas, de mégis könnyű, vékony, és ami az Apple-től nem újdonság, hogy kifinomult. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az akkumlátora 7 órát bír ki, a 17″-osé 8 órát, háromszor olyan tartósak ezek az akksik, mint egy normál notebooké. Viszont nagy szívfájdalmam, hogy csak a 13″-osban fedezhetünk fel Intel procit. Persze a nagyobb gépekeben viszont grafikus proci van, ami azért azoknak, akik játékra (is) használják a gépet, nem utolsó szempont. Az új MacBook billentyűzete is megújult, jobb megvilágítást kapott, illetve jobban idomul az ujjakhoz. A touch padja kopásálló üvegből készült, gombokra nincs szükség, a trackpad felületén bárhol tudunk kattintani, két ujjal lehet görgetni, összecsippentett ujjal nagyítani illetve kicsinyíteni lehet, 4 ujjal láthatóvá válik az asztal, vagy minden megnyitott ablak, sőt, két ujjal még ki is tudunk jelölni. Az 500 GB-os merevlemez szerintem épp elég, akár 8 GB DDR3-as RAM használatát is támogatják. Nem akarom tovább fényezni, én imádom, nálam a nagy húzóerő az OS X oprendszer (Windowssal is működnek a Mac gépek, de fordítva nem igaz), amiből nemrég jelent meg a Snow Leopard, amit a világ legfejlettebb op.rendszerének tituláltak. Valami igazság biztos van benne. A Mac gépeknél talán egy dolgot lehet hibának nevezni, hogy felénk elég húzósak az áraik. De a megbízhatóság szerintem megér mindent. Az biztos, nekem egyszer lesz egy Mac gépem.
Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.






Igen, az Apple az kicsit más irányba hajt. Nem tudom, most voltunk WearTal egy Apple boltban… szép szép, de 400+ ezerért?
Annyiért mindenki tud ilyen “gépet” csinálni!!
Attól függetlenül hozzá tudnék szokni ehhez is
Sok sikert
hát igen, az áraik elég huzosak, és az Apple nem gondol a puritánokra, akiknek nincs elég pénze de mégis szeretne, és nem hiszem hogy sok olyna ember létezne aki csak egy ilyen drága laptop miatt személyi kölcsönt vesz fel, de Bluu, megigérem, ha nyerek a lotton, kettőt is kapsz:D
ez a 17″-os tudtommal 680 ezer körül van. de amerikában feleennyiért utánad hajítják. szóval nekem vannak kint rokonaim, iPhone-om is így lesz majd.
de amúgy nálam tényleg fontos szempont az alumínium borítás. a telefonom eleje például rozsdamentes acélborítású, szerintem ha nem ilyen lenne, már legyilkoltam volna (weart tudna erről mesélni).
17”-es helyett nem jobb lenne egy asztali gép?
de ha azért kell az aluminium boritás hogy ne tudd megyilkolni, akkor vegyél egy100 ezreset én meg esztergálok neked rá aluminiumbol boritást, vagy ha akarod K100as szerszámacélbol ami azért már elég durva, igaz akkor sullya is lesz:D
Ajándék utánfutó…?
Ezt hogy érted:
“Viszont nagy szívfájdalmam, hogy csak a 13″-osban fedezhetünk fel Intel procit.”
Az összes Mac-ben Intel van, a 17″ 2,8GHz-es Core2-es van és két videokártya, GeForce 9400M + 9600M.
Én is szeretem az Apple termékeit, nyáron eladtam a PC-met, hogy váltsak Mac-re de vásárlás előtt meggondoltam magam, sajnos így megint PC-m van
Mégis miért hagytál fel a vásárlással?? :O
Ez jogos kérdés, bár ha engem kérdezel, akkor inkább PC
Ezt nehéz elmondani

Én is kb 10 éve Windows-on dolgozom, és elegem lett a vírusokból, összeomlásokból és driverek vadászataiból, míg egy Mac-et csak be kell kapcsolni és megy. Viszont kompromisszumokat kell kötni, bár Mac-re is van rengetek program, a legtöbb fizetős, tv kártyám nem támogatott, szerviz drága és csak 1 év garancia. BootCamp-el lehet Windows-t futtatni, így működnének a bevált programjaim és a tv kártyám is, de akkor minek Mac, ott az OS X de nem használnám ki az erejét, ha folyton Windows-t futtatnék. Így hát Mac-re szánt pénzen PC-t vettem… de még nem mondtam le a Mac-ről és szemezgetek egy 13-as MBP-val, film, zene, szövegszerkesztésre tökéletes + 7 órás akku, de ez még távol van, előtte meg kell szabadulnom a mostani noteszemtől
Mindenki a saját igényeihez választja az eszközt, nekem (még) az asztali gépen a Windows megfelel (eltekintve nyűgjeitől).
Így megértelek. A szervizeléstől mindenki tart

De ha a Windowst karbantartod, és beállítod a védelmet, a drivereket kiírod akkor a tapasztalatok szerint sokáig bírja! De elég makacs néha….
Érdemes megnézni a fent említetteket.
/Egy kis érdekesség: 1 Acer Aspire laptop van a háztartásunkban, most lesz 2 éves, és még nem kellett hozzányúlnom a rendszerhez se. A beállítások a fentiek! (xp) /
Nekem is Acer Aspire van, szervizben is volt és úgy hozták vissza, hogy a hangerőt felemelték… Nagyából kordában tudtom tartani a Windows-t de magától is elromlik ill fura dolgokat produkál, pl.: fent van az nVidia 195-ös drivere de az 196-os már nem működik (XP), az nV vezérlőpultja is törlődik, viszont 7-es alatt működik az új driver.
a családban van os x-es gép, tehát tisztában vagyok vele, hogy mért ezt szeretném választani. ha a bátyám házon kívül tartózkodik, akkor megyek is át a windows mentes övezetbe. egyébként Vista alá gyártott alaplapom van, szóval el lehet képzelni, mennyit szívok vele. a hangkártyám drivere (mert persze integrált) akármilyen xp alatt nem működik. de egyszer majdnem 2 évig nem kellett hozzányúlnom a rendszerhez, nem kellett újratelepíteni, meg semmi. szóval a windows is tud rendesen működni, de lelke van.
Emberek, szerintem nem kell semmi mást használni Windows-bol csak a 7-et, legjobb, szép, kevés memoriát fogyaszt, és megbizható, miota megvan, azota egyszer sem esett össze a rendszerem, még hiba üzenettel sem találkoztam