Pár szót a Blackle-ről

A Blackle
A minap a kezembe akadt egy 2 éve megjelent magazin. Egy környezettudatosságra buzdító cikk során találkoztam az Eco Google-lal, ez egy fekete háttérrel ellátott Google böngésző, vagyis csak volt, mint később kiderült. Pedig egy órát töltöttem el keresgéléssel, amikor bele kellett nyugodnom, hogy ilyen sajnos már nincs. Pedig az ötlet nagyszerű, hiszen a fekete háttér sokkal kevesebb energiát használ fel, mint ami a hófehér megvilágításához szükséges.
Viszont a keresési találatok között mindenhol első volt a Blackle. Ez egy energiatakarékos, fekete háttérrel ellátott kereső.
Ugyanúgy működik, mint a Google, a találatokat is úgy rendezi, sőt, teljesen a Google-re lehet belőle asszociálni, de ez mégsem az, aminek látszik, ha jobban körülnézünk, ez ki is derül. Elég nagy hiányosságai vannak, magyar nyelven nem elérhető, de azon vannak, hogy minél több nyelven elérhető legyen, illetve csak webes tartományokra tudunk rákeresni, képet, stb nem lehet vele keresni. Mindenesetre ötletnek nem rossz, ha továbbfejlesztik, és eléri azt a színvonalat, amit én elvárnék, egész jó kis kereső lesz belőle. Így sem rossz, hiszen feltüntetik, hogy óránként több, mint másfél millió Wattot spórolnak meg, ami azért nem semmi. Nekem tetszik, a fekete sokkal jobban passzol a stílusomhoz, ha pedig nem csak weblapra van szükségem, majd használom a Google-t. A hiányosságok ellenére én ajánlom mindenkinek, jó Blackle használatot!
Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.





Ja, takarékos, mi… És a szemeim egészsége? :-/ No meg ezt a spórolós dolgot is megkérdőjelezték már jópárszor…
Őszinte véleményem, nekem nem tetszik, marad az öreg barátunk a google. De Edorn-nak igazat adok, lehet hogy “energia takarékos” de mi van a szememmel? Szerintem először mindenki a saját érdekeit tekinti ilyen téren, és csak utána jönnne a környezetvédelem!
Én kifejezetten örülök hogy fekete, mert reggel sötét van és ha bekapcsolod a gépet hunyorogsz, szóval ennél nem kell..
Energiatakarékosságról: nem kell annyit gépezni
Hát fgyeljetek, energitakarékosság, feketénél nem kell annyi áram a megjelenítéshez, aki meg nemlátja a fekete alapon a fehér betűket, az vak.