Linux miatti adatvesztés
Mint arról több hírportál is beszámolt, az amerikai T-Mobile Sidekick telefonokat használói előfizetői a múlt hét elején elhűlve tapasztalták, hogy erős online képességekkel felvértezett mobil készülékeikről eltűnt személyes adataik nagy része.
Mint utóbb kiderült, a telefonkönyv mellett naptárbejegyzések és fotók eltűnéséval járó problémát a Sidekick infrastruktúráját biztosító Danger-nél történt súlyos adatvesztés okozta, amely mind a főkiszolgálókat, mind az utóbbiak meghibásodásának esetén azok feladatait átvenni hivatott backup-szervereket érintette.
Bár az adatokat eredetileg végleges elveszettnek hitték, azok legnagyobb részét azonban a Microsoft-nak néhány napon belül mégis sikerült visszaállítania. A cég ezen kívül 100 dolláros “fájdalomdíjat” is fizetett minden az adatkiesés által komolyan érintett Sidekick-felhasználó részére.
Ennek ellenére az Államokban több csoportos pert is kezdeményeztek a Microsoft Danger-ével illetve a T-Mobile-lal szemben, amelyek kimenetele azonban az új fejlemények tükrében kétséges lehet.
Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.






A kommented nem az miatt van törölve mert negatív kritikával élsz, hanem az miatt, mert nem tudod olyan formán megfogalmazni a hozzászólásodat, hogy kinn maradhasson. (tudod az általános dolgok, nincs káromkodás… stb)
Azért az érdekes hogy Unix müködik a Microsoft központi szerverén ez sokat eláárúl a cégről vajon miért nem Windows termék futott rajta ennyire megbízik a saját termékeiben?
a cikkben van rá némi magyarázat, de mellébeszélés szaga van
Nagyon sajnalom, hogy ilyen rettenetesen hatasvadasz es a valosagot egyaltalan nem fedo hir kikerulhetett hozzatok. A valosag itt olvashato:
http://www.roughlydrafted.com/2009/10/15/microsofts-pinkdanger-backup-problem-blamed-on-roz-ho/
A relevans resz:
“According to the source, the real problem was that a Microsoft manager directed the technicians performing scheduled maintenance to work without a safety net in order to save time and money. The insider reported:
In preparation for this [SAN] upgrade, they were performing a backup, but it was 2 days into a 6 day backup procedure (it’s a lot of data). Someone from Microsoft (Roz Ho) told them to stop the backup procedure and proceed with the upgrade after assurances from Hitachi that a backup wasn’t necessary. This was done against the objections of Danger engineers.”
Köszönjük hogy felhívtad rá a figyelmünket, a cikket javítani fogjuk (mai nam folyamán).
Koszonom a gyors es korrekt reagalast!